Pavlova torta

Említettem már, hogy mazochista vagyok?

A történet úgy kezdődik, hogy pár hete elromlott a kézi mixerem. Nem bírta szegény a megpróbáltatásokat, nevezetesen a napi két adag pizzatészta eldagasztását. Vicces, hogy épp pár nappal a kimúlása előtt írtam a blogon, hogy milyen kevés konyhagépem van. Most eggyel kevesebb, azaz egészen pontosan EGY darab van. Persze rögtön tudtam, hogy milyent szeretnék helyette. Erőset, strapabírót, no meg tálasat, hogy tudjak közben mást csinálni. Meg is találtam szívem választottját, egy Bosch gépet, 450 Watt, az már derék. Ráadásul nagyon jó értékeléseket olvastam róla. Aztán kiderítettem az árát, és úgy döntöttem, majd egyszer, ha nagy leszek. Helyette vettem egy kézi habverőt egy ezresért, a dagasztás meg eddig se okozott problémát.

A hétvégén tiramisuztunk a barátainkkal, és a nyakamon maradt 10 tojásfehérje. Nem szoktam beletenni a habját a krémbe, jobban szeretem, ha krémes, nem pedig habos. Amúgy sem vagyok túl jó viszonyban a habokkal. Csomót dolgozni azért, hogy ehesd a levegőt??? Na de a fehérjéket nem akartam egyszerűen a csatornába küldeni, kicsit drága mulatság lenne. Nekiálltam böngészni a netet, hátha találok olyan sütit, amihez jó sok kell belőle. Meg is találtam Anna Pavlova balerinaszoknyáját. Az ötlet egyébként innen való.

Nagy reményekkel vágtam bele a kézi habverésbe, azonban kb. fél perccel később lihegve és rohamosan vesztettem el a lelkesedésemet. Az elején, amíg csak a fehérjéket kell verni, nem is annyira vészes, bár az ember karja tőből le akar szakadni. Azonban a cukor adagolásakor kezdődik csak az igazi tortúra. Az ember izzad, próbálja állva, ülve, fekve, de sehogy sem lehet megtalálni azt a mozdulatot és pozitúrát, amelyben fél percnél tovább lehetne bírni megállás nélkül. Azért én csak vertem a habot rendületlenül, lihegve, karleszaggatva, aztán végül csak elkészültem. Remegő, szinte használhatatlan kézzel próbáltam megformálni a tüllszoknyákat. Oké, tudom, hogy van mit csiszolni a technikámon, de elsőre nem is olyan rossz.

Azt azonban már senki ne várja tőlem, hogy habverő és habszifon híján kézzel verjek tejszínhabot is, na nem, azért mindennek van határa. Bár igen nehéz olyan tejszínhabot találni, ami tejszínből van, és nincs tele E-vel, de most kénytelen voltam a kompromisszumra. A fotón is látszik, hogy kb. két percig sem bírta a bolti hab, pár kis málnaszem simán kifogott rajta, de az íz az remek volt.

Hozzávalók:

• 5 db tojásfehérje, lehetőleg nem túl hideg
• csipet só
• 25 dkg porcukor
• 1 ek kukoricakeményítő
• 1 ek balzsamecet
• tejszínhab, de inkább tejszín és habverő
• savanykás gyümölcsök

A fehérjéket a csipet sóval elkezdjük verni. Mikor már habos, de még nem kemény, kanalanként adagoljuk hozzá a porcukrot, minden kanál után verjük egy-két percig. A végén hozzáadjuk a keményítőt és az ecetet is, és addig verjük, míg szinte vágható massza lesz belőle. Közben a sütőt bemelegítjük 150 fokra.

Sütőpapíros lemezre 4 magas halmot formázunk, letekerjük a sütőt 110-120 fokra, és 60-70 percig szárítjuk a habhalmokat. Ha letelt az idő, lekapcsoljuk a sütőt, de nem nyitjuk ki az ajtaját, hagyjuk kihűlni odabent a szoknyákat. Este megcsinálhatjuk, majd másnap rá tudjuk nyomni a tejszínhabot. Végül díszítsük a tetejét gyümölcsökkel!

A habalap teljesen jól eláll pár napig szobahőmérsékleten.